Vásárlási feltételek

Általános szerződési feltételek
Adatkezelési tájékoztató
Vásárlási tudnivalók
Általános szerződési feltételek
Bevezetés

Kérjük figyelmesen olvassa el, amennyiben felhasználója kíván lenni webáruházunknak és kizárólag abban az esetben vegye igénybe szolgáltatásainkat, amennyiben minden pontjával egyetért és kötelező érvényűnek

tekinti magára nézve.



A honlap üzemeltetésére és a szolgáltatásokra vonatkozó főbb jogszabályok, a vonatkozó jogszabályok kötelező rendelkezései a felekre külön kikötés nélkül is irányadók:

a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.);

- az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal

összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény (Ektv.);

- a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (Fgytv.);

- a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló

45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet;

- a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló

2008. évi XLVII. törvény (Fttv.)

- az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelezi jótállásról szóló 151/2003.

(IX. 22.) Korm. rendelet

- a termékek eladási ára és egységára, továbbá a szolgáltatások díja feltüntetésének

részletes szabályairól szóló 4/2009. (I. 30.) NFGM–SZMM együttes rendelet.

- a fogyasztói jogviták online rendezéséről, valamint a 2006/2004/EK rendelet és a

2009/22/EK irányelv módosításáról szóló 524/2013/EU rendelet



A weboldalt bárki, térítésmentesen és kifejezett regisztrációs kötelezettség nélkül látogathatja, rendelést azonban csak kereskedelmi regisztrációt követően adhat le.

A regisztrálás feltétele: természetes személy esetén 18. életévet betöltött cselekvőképes magyar vagy külföldi

állampolgárság, illetve a magyar és külföldi állam joga alapján létesített jogi személy és

jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, mely rendelkezik érvényes adószámmal (Európai Unió területén érvényes közösségi adószámmal), és cégbírósági bejegyzéssel.



Jelen Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban: ÁSZF) a www.fractalcolors.com domain név alatt működő szolgáltatások igénybe vételére irányuló tájékoztatásra és szerződéskötésre vonatkozó kölcsönös, kétoldalú szabályokat tartalmazza.

A honlap használatához szükséges technikai tájékoztatást, melyet ezen ÁSZF nem tartalmaz, a honlapon elérhető tájékoztatások nyújtják.

A Felhasználó a honlap használatával tudomásul veszi és elfogadja a jelen ÁSZF-ben foglaltakat.

A szerződés nyelve magyar.

 

A Szolgáltató

 

 

A Szolgáltató

A www.fractalcolors.com domain név alatt működő honlap Üzemeltetője, a Szolgáltató:

Név: Fractal Colors Kft.

Székhely: 2141 Csömör, Erkel Ferenc utca 26/A/1

Levelezési cím: 2141 Csömör, Erkel Ferenc utca 26/A/1

Képviselő neve: Lévai Ádám

Cégjegyzékszám: 13-09-189245

Bejegyző Bíróság neve: Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság

Adószám: 23351534-2-13

Közösségi adószám: HU23351534

Számlavezető pénzintézet: OTP Bank

Számlaszám: 11716008-21201378-00000000

IBAN (HUF) számlaszám: HU71 1171 6008 2120 1378 00000000

IBAN (EUR) számlaszám: SK51 5200 0000 1650 8829

SWIFT(EUR): OTPVSKBX

E-mail cím: info@fractalcolors.com

Telefonszám: +36302905954



Jelen ÁSZF a Szolgáltató és a szolgáltatásokat igénybe vevő felhasználó (a továbbiakban Felhasználó)

között létrejövő elektronikus kereskedelmi szerződés olyan általános szerződési feltételeit

tartalmazza, amelyeket mind a Szolgáltató, mind a Felhasználó a termékek adásvételével,

szolgáltatások igénybe vételével kifejezetten elfogad és magára nézve kötelező erejűnek ismer el.



A Szolgáltató bármikor, előzetes elektronikus vagy postai értesítés és a Felhasználó

hozzájárulása nélkül jogosult az ÁSZF-et egyoldalúan módosítani. A módosítás annak a fenti honlapon

(a továbbiakban: honlap) történő közzétételével lép hatályba, és hatályba lépését követő napon mind

a Szolgáltatóra, mind pedig a Felhasználóra nézve kötelező erejű. A Szolgáltató Köteles a honlapon

jelezni az ÁSZF megváltozásának tényét. A Szolgáltató által nyújtott bármely szolgáltatás ÁSZF

módosítás utáni igénybe vétele és használata a módosított ÁSZF elfogadását jelenti.



A Szolgáltató által a honlapon közzétett mindennemű tartalom kizárólag tájékoztató jellegű,

amelyek valóságáért, helyességéért, pontosságáért, megbízhatóságáért, valamint a tartalom

felhasználásával, alkalmazásával összefüggésben keletkezett károkért, kellemetlenségekért, vagy

bármilyen hátrányos következményekért a Szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal. A

Szolgáltató termékeinek leírásáért, műszaki paramétereiért a termék gyártója felel a rá vonatkozó

szabályok szerint.



Etikai magatartási kódex:

A Fractal Colors Kft. és képviselői a tevékenységüket megalakulása óta határozottan megjelölt etikai normák és viselkedési szabályok szerint végzik.

Az irányelveket az Etikai Kódex tartalmazza. Az Etikai Kódex általános jelleggel határozza meg, hogy a Fractal Colors Kft. munkatársainak és képviselőinek tevékenységük során milyen emberi és viselkedési szabályokat kell betartaniuk és milyen eljárástól kell, hogy tartózkodjanak. Az Etikai Kódexben leírt elvek és maga a szellemisége is minden képviselő, alkalmazott számára kötelező, akik Fractal Colors Kft külső jogviszonyaiban bármilyen üzleti- és ügyfélkapcsolatban fellépnek, eljárnak.

Hiszünk abban, hogy ezek a normák emberi és üzleti értékek is, így hozzájárulnak partnereink elégedettségéhez, üzleti hasznához és egyben megalapozzák, továbbfejlesztik cégünk üzleti jó hírnevét.

Meggyőződésünk, hogy ez a kiemelt figyelem, üzleti magatartás partnereinkre nézve csak további előnyös irányba változhatnak a jövőben.

A partnerkapcsolat tartalmi keretei mellett az Etikai Kódexszel is minőségi tanúsítványt és garanciát igyekszünk nyújtani azoknak, akik a Fractal Colors márkanevet választják.



A Szolgáltató nem vállal felelősséget azon honlapok tartalmáért és a tartalom által esetlegesen

okozott hibákért, károkért vagy kellemetlenségekért, amelyeknek megnyitását a honlapon

elhelyezett külső hivatkozású linkek teszik lehetővé.

A honlapon folytatott tevékenység

A Szolgáltató a honlapján az alábbi kategóriákban teszi lehetővé az adásvételt a Felhasználók részére:

 

- Élelmiszer színezékek

- Élelmiszer adalékanyagok

- Fondantok, burkolómasszák, marcipánok

- Élelmiszer aromák, ízesítők

- Csomagolóanyagok, tégelyek

 

 

Felhasználási feltételek

Felelősség

A Felhasználó a honlapot kizárólag a saját kockázatára használhatja, és elfogadja, hogy a Szolgáltató nem vállal felelősséget a használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a szándékosan, súlyos gondatlansággal, vagy bűncselekménnyel okozott, továbbá az életet, testi épséget, egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően.
A Szolgáltató kizár minden felelősséget a honlap használói által tanúsított magatartásért és hogy a Felhasználó teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért.
A Felhasználó köteles gondoskodni arról, hogy a honlap használata során harmadik személyek jogait vagy a jogszabályokat sem közvetlenül, sem közvetett módon ne sértse.
A Felhasználók által a honlap használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat (például hozzászólás) a Szolgáltató jogosult, de nem köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni és ezekért felelősséget nem vállal.



Szerzői jogok

A honlap teljes egésze (szövegek, képek, grafikai elemek, stb...) szerzői jogvédelem alá esik, így kereskedelmi célokra másolni, módosítani, terjeszteni a Szolgáltató írásos engedélye nélkül tilos!

A honlapon történő vásárlás

Megrendelés folyamata

A honlap termékbemutatási, és online megrendelési lehetőséget biztosít a Felhasználók számára. A honlapon a Felhasználó menüpontok segítségével böngészhet. A termékek kategória-rendszerbe sorolva találhatók meg.

A kategória nevére kattintva a benne szerelő termékek listája látható. A termék listáról a részletes termék oldal a termék nevére klikkelve érhető el, itt tájékozódhat a megrendelni kívánt termék részletes jellemzőiről, áráról.

A honlapon lehetőség van kulcsszó alapján terméket keresni. A keresési feltételeknek megfelelő termék találatok a kategóriákhoz hasonlóan listaszerűen jelennek meg.

A választott termék a kosár gomb segítségével helyezhető a kosárba, a gomb mellett a szükséges darabszám beállítható. A Felhasználó a kosár tartalmát a Kosár menüpont segítségével ellenőrizheti. Itt módosíthatja azt, hogy a kosárba tett termékből milyen mennyiséget kíván rendelni, illetve törölheti az adott tételt. A Kosár ürítése gomb segítségével lehetőség van a kosár teljes kiürítésére is. A Felhasználó a Megrendelés gombra klikkelve folytathatja a vásárlási folyamatot. Második lépésként lehetőség van belépésre, regisztrációra, valamint regisztráció nélküli vásárlásra.



A regisztráció, és a regisztráció nélküli vásárlás esetén az alábbi adatokat kell a Felhasználónak megadnia: e-mail cím, név, telefonszám, számlázási cím, valamint ha ettől eltérő a szállítási cím. Regisztrációhoz az előbbi adatokon felül egy jelszó megadása is szükséges. A sikeres regisztrációról a Felhasználó e-mailben, és a honlapon tájékozódhat. A Felhasználó a regisztrációjának törlését e-mailben kérheti a Szolgáltatótól, ez esetben új vásárláshoz újra kell regisztrálnia. A hozzáférési adatok titokban tartásáért a Felhasználó felelős. A Felhasználó felelős az adatai frissítéséért, valamint köteles a Szolgáltatónak bejelenteni, ha tudomására jutott, hogy az adataival harmadik fél visszaélt. Elfelejtett jelszó esetén a honlapon új jelszó kérhető a regisztrált e-mail címre. Amennyiben a Felhasználó korábban regisztrált a honlapon, a megrendelési folyamat az e-mail címének és jelszavának megadásával folytatható.

A megrendelés következő lépéseként a Felhasználónak ki kell választania a számára megfelelő fizetési és szállítási módot. A Felhasználó egy összefoglaló oldal segítségével ellenőrizheti minden korábban megadott adatát, és a megrendelni kívánt termékeket, azok mennyiségét. Adatbeviteli hibák esetén a ceruza ikon segítségével javíthat a megadott adatokon. Ha mindent megfelelőnek talál, akkor a Megrendelés elküldése gomb segítségével véglegesítheti rendelését. Erről a honlapon, illetve e-mailben kap megerősítést. Amennyiben a megrendelés rögzítése után (pl.: a visszaigazoló e-mailben) észlel hibás adatot azt haladéktalanul, de legfeljebb 24 órán belül köteles jelezni azt a Szolgáltató felé.

Megrendelési szándéktól függetlenül a Felhasználó a belépést a Vásárló Belépés ablak, vagy a Belépés menüpont segítségével végezheti el. Belépés után megjelenik egy Adatok módosítása menüpont, ahol a regisztráció során megadott adatait tudja módosítani, valamint a leadott megrendelésének adatait, és állapotát követheti nyomon.



Felhasználó felel az általa megadott adatok valóság tartalmáért, Szolgáltató pedig biztosítja az

adattévesztés, elírás, elütés, téves értelmezés miatti adatok helyesbítésének technikai lehetőségét

a regisztrációt elvégző szoftverén belül, illetve külön kérelemre is. Felhasználó a bejelentkezést

követően a Saját adatlap menüpont alatt maga is hozzáférhet, módosíthat az adatain bármikor.

Felhasználó adathelyesbítési kérelmet személyesen és postai úton is benyújthat, a személyes

beazonosíthatóság feltételének megfelelve.

Telefonon történt megrendelést a Szolgáltató nem fogad el.

Az elektronikus úton tett szerződési jognyilatkozat akkor válik hatályossá, amikor az a másik fél

számára hozzáférhetővé válik. Szolgáltató kizárja felelősségét, amennyiben Felhasználó más nevében, más személy adataival veszi igénybe szolgáltatásait.

Szolgáltató jelen szabályozás keretén belül és a honlapon megtalálható információk alapján a

szerződéskötés előtt tájékoztatja a Felhasználót a következőkről:

a szerződés tárgyának lényeges jellemzőiről (termékleírások, megrendelés menete, fizetés,

szállítás)

termék nettó, bruttó ára, járulékos költségek, postaköltségek, szállítási költségek, egyéb díjak,

a Szolgáltató ajánlati kötöttségének idejéről és feltételeiről,

azokról az eszközökről, amelyek az adatok elektronikus rögzítése során felmerülő hibák

azonosítását és kijavítását a szerződési jognyilatkozat megtételét megelőzően biztosítják,

arról, hogy a szerződés az ÁSZF alkalmazásával, a megrendeléssel és a megrendelés

elfogadásával írásbeli szerződésnek minősül, s ezen elektronikus iratokat Szolgáltató az

általános szabályok szerint megőrzi,

a szerződés nyelvéről: magyar nyelv,

a természetes személynek minősülő Felhasználó elállási jogáról.

Szolgáltató a fenti pontok tekintetében a honlapon fellelhető tájékoztatáson túl az egyes konkrét

árakról, díjakról, feltételekről, szabályokról és egyéb lényeges körülményekről papír alapú (vagy a

Felhasználó számára hozzáférhető tartós adathordozón) katalógusaiban, termék ismertetőiben,

szerződéseiben, tájékoztatóiban is tájékoztatást nyújt a Felhasználó részére, illetve közzé teszi a

honlapján.

A megrendelés véglegesítése előtt Felhasználónak mindenkor joga és lehetősége van visszalépni, törölni és elállni az ügylettől.

A megrendelés gombra kattintva Felhasználó véglegesíti megrendelését, de megjegyzéssel is elláthatja

a megrendelését, amely további jogi lehetőséget biztosít jogai gyakorlására vagy kötelezettségei

teljesítésére.

A megrendelést követően a Felhasználó az általa megadott e-mail címre haladéktalanul

visszaigazolást kap a megrendelésének minden lényeges adatát feltüntetve.

Az e-mailben történő visszaigazolás kézbesítésének hiányát a rosszul megadott e-mail cím, vagy

a postafiókjához tartozó tárhely telítettsége okozhatja. Az e-mailben történő visszaigazolás

automatikusan megtörténik a megrendelés rögzítését követően.

Ajánlati kötöttség, visszaigazolás

A Szolgáltató a Felhasználót 48 órán belül tájékoztatja a visszaigazolásról. Ha a Felhasználó nem kapja meg 48 órán belül a visszaigazolást, úgy a Felhasználó mentesül ajánlati kötöttsége alól, a megrendelt termékeket nem köteles átvenni.


A visszaigazoló e-mail tartalmazza a vásárlás során megadott adatokat, a rendelési adatokat, a megrendelt termék(ek) nevét, árát, a választott fizetési és szállítási módokat, a rendelés sorszámát, valamint ezen felül a Felhasználó rendeléssel kapcsolatos megjegyzéseit. A Szolgáltatót a Felhasználó által tévesen és/vagy pontatlanul megadott adatokra visszavezethető szállítási késedelemért, illetve egyéb problémáért, hibáért semminemű felelősség nem terheli.

 

A szerződés létrejötte

A szerződés megkötésére magyar nyelven van lehetőség. A megrendelés leadása elektronikus úton megkötött szerződésnek minősül, amelyre az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvényben foglaltak megfelelően irányadóak. A szerződés a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014 (II.26.) Korm. rendelet hatálya alá tartozik, és szem előtt tartja a fogyasztók jogairól szóló Európai Parlament és a Tanács 2011/83/EU irányelvének rendelkezéseit.

A szerződés az automatikus visszaigazolás megérkezésével jön létre.

 

Számla

A Szolgáltató papíralapú számlát állít ki, melyet minden esetben a Felhasználó rendelkezésére bocsát. Csomagszállítás esetében a csomagban mellékeli, személyes átvétel esetében átadja a számlát a Felhasználónak.

Fizetés

A honlapon a következő fizetési módokra van lehetőség:

  • Utánvétel: A Szolgáltató által megbízott szállítmányozó cég, az áruátvételt lebonyolító munkatársának fizeti ki a Felhasználó a rendelés teljes végösszegét készpénzben
  • Előre utalás: A Szolgáltató bankszámlájára utalja át a Felhasználó a rendelés pontos végösszegét.Felhasználó megrendelése vételár ellenértékének banki átutalással vagy banki számlára

       történő befizetéssel történő megfizetése esetén a megrendeléstől számított 3 munkanapon belül

       kell teljesíteni a Szolgáltató bankszámlájára. Amennyiben 5 munkanapon belül a Szolgáltató

       bankszámláján a vételár nem jelenik meg, Szolgáltató jogosult a megrendelést törölni és a vevőt

       értesíteni.

  • PayPal fizetés: Ezen fizetési mód esetén a PayPal rendszerébe irányítjuk át a vásárlót. Ott használhatja bankkártyáját vagy már meglévő PayPal felhasználóját a számla kiegyenlítésére. A bankkártya adatokat minden esetben a PayPal oldalán kell megadnia, így azok semmilyen körülmények között nem jutnak el a kereskedőhöz. Elfogadott bankkártyák: Visa (egyes Electron kártyák is), EC/MC dombornyomott kártyák.
  • Készpénzben a helyszínen: A Szolgáltató által megjelölt átvételi ponton kerül sor a fizetésre készpénzben.

 

Amennyiben a Szolgáltató minden gondossága ellenére hibás ár kerül a Webáruház felületére, különös tekintettel a nyilvánvalóan téves, pl. a termék közismert, általánosan elfogadott vagy becsült árától jelentősen eltérő, esetleg rendszerhiba miatt megjelenő “0” Ft-os vagy “1” Ft-os árra, akkor a Szolgáltató nem köteles a terméket hibás áron szállítani, hanem felajánlhatja a helyes áron történő szállítást, amelynek ismeretében az Ügyfél elállhat vásárlási szándékától.

Hibás ár esetén esetben feltűnő értékaránytalanság áll fenn a termék valódi és feltüntetett ára között, amit egy átlagfogyasztónak azonnal észlelnie szükséges. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) alapján a szerződés a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésével jön létre. Amennyiben a felek nem tudnak megállapodni a szerződéses feltételekben, azaz nincs meg a felek akaratát kölcsönösen és egybehangzóan kifejező nyilatkozat, abban az esetben nem beszélhetünk érvényesen létrejött szerződésről, amelyekből jogok és kötelezettségek fakadnának. Ennek alapján a hibás/téves áron visszaigazolt megrendelés semmis szerződésnek tekintendő.



Átvételi lehetőségek, Szállítás



GLS futárszolgálat

A Szolgáltató a GLS futárszolgálatot bízza meg a csomagok kiszállításával kapcsolatban. A küldeményeket munkanapokon 08:00-17:00 óra között kézbesíthetik.

Futárszolgálat igénybe vétele esetén Felhasználó tájékoztatást kap a Szolgáltatótól vagy a

Futárszolgálattól a várható kézbesítési időről és a csomag azonosító adatáról.

További információkkal a GLS központi telefonszámán tudnak szolgálni:+36 1 802 0265

A Felhasználó köteles olyan létező címet megadni, ahol a fenti időpontokban elérhető, vagy ahol át tudják venni helyette a csomagot. Ha a futár mégsem talál a címen senkit, abban az esetben másodszorra is megkísérli kiszállítani a csomagot 24 órán belül. Ha a második kiszállítás sem sikerül, úgy a csomag visszakerül a feladóhoz, vagyis a Szolgáltatóhoz, mely után a rendelés törlésre kerül. Ha a Felhasználó újbóli kiszállítást kér, abban az esetben a Szolgáltató további szállítási költségekkel terhelheti meg a rendelést, melyről minden esetben tájékoztatást ad a Felhasználónak.

Amennyiben a Felhasználó sérülést tapasztal a csomagoláson, a terméken, a Felhasználó kérheti a futártól jegyzőkönyv felvételét, mert a termék futártól való átvételével, illetve az átvételt igazoló dokumentum aláírásával a termék mennyiségi és minőségi átvétele megtörténik, ami azt jelenti, hogy az átvételt követően a Felhasználó kizárólag elállási jogával élhet, ezért a kiszállítást végző személy távozása után a Szolgáltatónak utólag mennyiségi és minőségi reklamációt nem áll módjában elfogadni.

Amennyiben az átvételkor láthatóan sérült a csomagolás vagy a termék, és a sérülés az áru átvételét megelőzően keletkezett, a termék visszavételét, illetve cseréjét a Szolgáltató díjmentesen biztosítja. Az átvételt követően észlelt sérülésért a Szolgáltató felelősséget nem vállal!

A megrendelések feldolgozása munkanapokon történik 8 és 16 óra között, a feldolgozás

legkésőbb a megrendelést követő 4. munkanapon megtörténik.

Felhasználó megrendelése vételár ellenértékének banki átutalással vagy banki számlára

történő befizetéssel történő megfizetése esetén a megrendeléstől számított 3 munkanapon belül

kell teljesíteni a Szolgáltató bankszámlájára. Amennyiben 5 munkanapon belül a Szolgáltató

bankszámláján a vételár nem jelenik meg, Szolgáltató jogosult a megrendelést törölni és a vevőt

értesíteni.

Általános Szolgáltatói teljesítési határidő:

utánvételes esetén a megrendelés leadásától számított 2 munkanapon belül.

banki átutalás, illetve bankszámlára történő befizetés esetén a vételár jóváírását követő 2

munkanapon belül.

Amennyiben a termék nincs raktáron és a teljesítés nem megoldható a fenti határidőben, úgy

a Szolgáltató értesíti és tájékoztatja a Felhasználót erről a körülményről és megállapodnak a

megrendelés és a teljesítés további részleteiről.

A Szolgáltató – eltérő megállapodásának hiányában – a szerződés megkötését követően késedelem nélkül, de legkésőbb harminc napon belül köteles a Felhasználó rendelkezésére bocsátani (kiszállítani) a terméket. A Szolgáltató késedelme esetén a Felhasználó jogosult póthatáridőt tűzni. Ha a Szolgáltató a póthatáridőn belül nem teljesít, a Felhasználó jogosult a szerződéstől elállni. A Felhasználó póthatáridő tűzése nélkül akkor jogosult a szerződéstől elállni akkor, ha a Szolgáltató a szerződés teljesítését megtagadta vagy a szerződést a felek megállapodása szerint vagy a szolgáltatás felismerhető rendeltetésénél fogva a meghatározott teljesítési időben – és nem máskor – kellett volna teljesíteni.

Személyes átvétel: Személyes átvétel esetén a Szolgáltató által megadott címen (2141 Csömör, Erkel Ferenc utca 26/A/1) szám alatt van lehetőség a rendelt termékek átvételére, miután a Szolgáltató ezt e-mail formájában jelezte a Felhasználó felé.

 

 

 

 

 

Elállási jog

Elállási jog gyakorlásának menete

Az e pontban foglaltak kizárólag a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személyre vonatkoznak, aki árut vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz, valamint az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje (a továbbiakban Fogyasztó).

A terméknek, több termék szolgáltatásakor az utoljára szolgáltatott terméknek, a Fogyasztó vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy általi átvételének napjától számított tizennégy (14) napon belül a Fogyasztó jogosult a szerződéstől indokolás nélkül elállni.

Fogyasztó a szerződés megkötésének a napja és a termék átvételének napja közötti időszakban is gyakorolja elállási jogát.

Ha a Fogyasztó elállási jogával élni kíván, elállási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát köteles eljuttatni (például postán, telefaxon vagy elektronikus úton küldött levél útján) a jelen ÁSZF 1. pontjában feltüntetett elérhetőségek igénybevételével a Szolgáltató részére. Ebből a célból a Fogyasztó felhasználhatja a megrendelést visszaigazoló e-mailhez mellékelt elállási nyilatkozat – mintát is. A Fogyasztó határidőben gyakorolja elállási jogát, ha a fent megjelölt határidő lejárta előtt elküldi elállási nyilatkozatát a Szolgáltató részére.

A Fogyasztót terheli annak bizonyítása, hogy elállási jogát a jogszabályban meghatározott rendelkezéseknek megfelelően gyakorolta.

Mindkét esetben a Szolgáltató e-mailben haladéktalanul visszaigazolja a Fogyasztó elállási nyilatkozatának megérkezését.

Írásban történő elállás esetén azt határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha a Fogyasztó az erre irányuló nyilatkozatát 14 naptári napon belül (akár a 14. naptári napon) elküldi a Szolgáltatónak.

Postai úton történő jelzés alkalmával a postára adás dátumát, e-mail vagy telefaxon keresztül történő értesítés esetén az e-mail illetve a fax küldésének idejét veszi figyelembe a Szolgáltató a határidő számítás szempontjából. A Fogyasztó levelét ajánlott küldeményként adja postára, hogy hitelt érdemlően bizonyítható legyen a feladás dátuma.

A Fogyasztó elállás esetén köteles a megrendelt terméket a Szolgáltató 1. pontban feltüntetett címére indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni. A határidő betartottnak minősül, ha a Fogyasztó a 14 napos határidő letelte előtt elküldi (postára adja vagy az általa megrendelt futárnak átadja) a terméket.

A termék a Szolgáltató címére történő visszaküldésének költsége a Fogyasztót terheli. A Szolgáltatónak az utánvéttel visszaküldött csomagot nem áll módjában átvenni. A termék visszaküldésének költségén kívül az elállás kapcsán a Fogyasztót semmilyen más költség nem terheli.

Ha a Fogyasztó eláll a szerződéstől, haladéktalanul, de legkésőbb a Fogyasztó elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül a Szolgáltató visszatéríti a Fogyasztó által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást, ideértve a fuvarozási (kiszállításért fizetett) költséget is, kivéve azokat a többletköltségeket, amelyek amiatt merültek fel, hogy a Fogyasztó a Szolgáltató által felkínált, legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választott. A Szolgáltató jogosult a visszatérítést mindaddig visszatartani, amíg vissza nem kapta a terméket, vagy a Fogyasztó nem igazolta hitelt érdemlően, hogy azt visszaküldte: a kettő közül a Szolgáltató a korábbi időpontot veszi figyelembe.

A visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmaz a Szolgáltató, kivéve, ha a Fogyasztó más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag a Fogyasztót semmilyen többletköltség nem terheli.

A Fogyasztó kizárólag akkor vonható felelősségre a termékben bekövetkezett értékcsökkenésért, ha az a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használat miatt következett be.

A Fogyasztót mely esetekben nem illeti meg az elállási jog

Szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szolgáltatás egészének teljesítését követően, ha a Szolgáltató a teljesítést a Fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg, és a Fogyasztó tudomásul vette, hogy a szolgáltatás egészének teljesítését követően felmondási jogát elveszíti.
Olyan termék vagy szolgáltatás tekintetében, amelynek ára, illetve díja a pénzpiac Szolgáltató által nem befolyásolható, a 14 napos elállási határidő alatt is lehetséges ingadozásától függ.
Olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a Fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állított elő a Szolgáltató elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a Felhasználó személyére szabtak.
Romlandó vagy minőségét rövid ideig megőrző termék tekintetében.
Olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza. Az élelmiszernek minősülő színezékek, adalékanyagok, aromák felbontásával a Felhasználó elveszíti az elállási jogát a vásárlástól.
Olyan termék tekintetében, amely jellegénél fogva az átadást követően elválaszthatatlanul vegyül más termékkel.
Olyan alkoholtartalmú ital tekintetében, amelynek tényleges értéke a Szolgáltató által nem befolyásolható módon a piaci ingadozásoktól függ, és amelynek áráról a felek az adásvételi szerződés megkötésekor állapodtak meg, azonban a szerződés teljesítésére csak a megkötéstől számított harmincadik napot követően kerül sor.

Szavatosság

Kellékszavatosság

A Felhasználó a Szolgáltató hibás teljesítése esetén a vállalkozással szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezéseinek megfelelően.

Fogyasztói szerződés esetén a Fogyasztónak minősülő Felhasználó az átvétel időpontjától számított 2 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit, azokért a termékhibákért, amelyek a termék átadása időpontjában már léteztek. Két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait a Felhasználó érvényesíteni már nem tudja.

Nem a Fogyasztóval kötött szerződés esetén a Felhasználó az átvétel időpontjától számított 1 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit.

A Felhasználó – választása szerint – az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet: Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha ezek közül a Vásárló által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a vállalkozás számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést a Felhasználó nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a vállalkozás költségére a Felhasználó is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat.

Választott kellékszavatossági jogáról a Felhasználó egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Felhasználó viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a vállalkozás adott okot.

A Felhasználó köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő (2) hónapon belül közölni.

A Felhasználó közvetlenül a vállalkozással szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.

Fogyasztónak minősülő Felhasználóval kötött szerződés esetén a teljesítést (vagyis a kiszállítást, átvételt követő) követő hat hónapon belül felismert hiba esetén vélelmezni kell, hogy a hiba már a teljesítés időpontjában fennállt, kivéve, ha e vélelem a hiba jellegével, vagy a termék természetével összeegyeztethetetlen. A Szolgáltató csak akkor mentesül a szavatosság alól, ha ezt a vélelmet megdönti, vagyis bizonyítja, hogy a termék hibája a Felhasználó részére történő átadást követően keletkezett. Ennek alapján a Szolgáltató nem köteles a Felhasználó kifogásának helyt adni, ha megfelelően bizonyítja, hogy a hiba oka, a termék nem rendeltetésszerű használatának következménye. A teljesítést követő hat hónap elteltével azonban a bizonyítási teher megfordul, vagyis vita esetén a Felhasználónak kell bizonyítania, hogy a hiba már a teljesítés időpontjában fennállt.

Élelmiszerek (színezékek, adalékanyagok, aromák) esetén a felbontással egyidejűleg megszűnik a garancia.

Termékszavatosság

Termékszavatosság kizárólag ingó dolog (termék) hibája esetén merülhet fel. Ez esetben a Fogyasztónak minősülő Felhasználó – választása szerint – az 7.1. pontban meghatározott jogát vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.

Termékszavatossági igényként a Felhasználó kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.

A termék akkor minősül hibásnak, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.

Termékszavatossági igényét a Felhasználó a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két (2) éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.

A Felhasználó a termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja.

A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén a Felhasználónak kell bizonyítania.

A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:

  • a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy

  • a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy

  • a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered.

A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.

Ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthető. Termékszavatossági igény eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a Felhasználó a gyártóval szemben érvényesítheti.

Élelmiszerek (színezékek, adalékanyagok, aromák) esetén a felbontással egyidejűleg megszűnik a garancia.

Jótállás

Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállással kapcsolatban az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet tartalmaz előírásokat. A rendelet (tárgyi) hatálya csakis az új, Magyarország területén kötött fogyasztói szerződés keretében értékesített és a rendelet mellékletében felsorolt termékekre vonatkozik.

A kormányrendelet mellékletében felsorolt tartós fogyasztási cikkek tekintetében a kötelező jótállás 1 év, melynek kezdő időpontja a termék a Fogyasztónak történő átadásának a napja vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja.

A vállalkozás jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett.

Ugyanazon hiba miatt a Felhasználó kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet, egyébként viszont a Felhasználót a jótállásból fakadó jogok az 7.1. és a 7.2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik.

Élelmiszerek (színezékek, adalékanyagok, aromák) esetén a felbontással egyidejűleg megszűnik a garancia.

Szavatossági, jótállási igények érvényesítése

A szavatossági igényeit a Felhasználó az alábbi elérhetőségeken érvényesítheti:

Név: Fractal Colors Kft.

Levelezési cím: 2141 Csömör, Erkel Ferenc utca 26/A/1

Telefonszám: +3630/2905954

E-mail cím: info@fractalcolors.com

 

Ha a Szolgáltató a fogyasztó szavatossági vagy jótállási igényének teljesíthetőségéről annak bejelentésekor nem tud nyilatkozni, álláspontjáról – az igény elutasítása esetén az elutasítás indokáról és a békéltető testülethez fordulás lehetőségéről is – öt munkanapon belül, igazolható módon köteles értesíteni a fogyasztót.

Jogérvényesítési lehetőségek

Panaszügyintézés helye, ideje, módja

A Felhasználó a termékkel vagy a Szolgáltató tevékenységével kapcsolatos fogyasztói kifogásait az alábbi elérhetőségeken terjesztheti elő:

Név: Fractal Colors Kft.

Levelezési cím: 2141 Csömör, Erkel Ferenc utca 26/A/1

Telefonszám: +3630/2905954

E-mail cím: info@fractalcolors.com

A Szolgáltató a szóbeli panaszt, amennyiben arra lehetősége van, azonnal orvosolja. Ha a szóbeli panasz azonnali orvoslására nincs lehetőség, a panasz jellegéből adódóan vagy ha a Felhasználó a panasz kezelésével nem ért egyet, akkor a Szolgáltató a panaszról jegyzőkönyvet – melyet öt évig, a panaszra tett érdemi válaszával együtt – vesz fel.

A Szolgáltató a jegyzőkönyv egy példányát személyesen közölt (üzlethelyiségben) szóbeli panasz esetén helyben köteles a Felhasználónak átadni, vagy ha ez nem lehetséges, akkor az alább részletezett írásbeli panaszra vonatkozó szabályok szerint köteles eljárni.

A Szolgáltató a telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a Felhasználónak legkésőbb az érdemi válasszal egyidejűleg megküldi a jegyzőkönyv másolati példányát.

Minden egyéb esetben a Szolgáltató az írásbeli panaszra vonatkozó szabályok szerint jár el.

A telefonon, vagy más hírközlési eszköz segítségével rögzített panaszt a Szolgáltató egyedi azonosítóval látja el, mely a későbbiekben egyszerűsíti a panasz visszakeresését.

A Szolgáltató a hozzá írásban érkezett panaszt 30 napon belül érdemben megválaszolja. Az intézkedés jelen szerződés értelmében a postára adást jelenti.

A panasz elutasítása esetén a Szolgáltató az elutasítás indokáról tájékoztatja a Felhasználót.

Egyéb jogérvényesítési lehetőségek

Amennyiben a Szolgáltató és a Felhasználó között esetlegesen fennálló fogyasztói jogvita a Szolgáltatóval való tárgyalások során nem rendeződik, az alábbi jogérvényesítési lehetőségek állnak nyitva a Felhasználó számára:

  • Panasztétel a fogyasztóvédelmi hatóságnál, elsősorban a területileg illetékes járási hivatalokhoz fordulhatnak. Elérhetőségeket itt találhatnak: http://jarasinfo.gov.hu/,

  • Békéltető testület eljárásának kezdeményezése,

  • Bírósági eljárás kezdeményezése

 

A békéltető testület hatáskörébe tartozik a fogyasztói jogvita bírósági eljáráson kívüli rendezése. A békéltető testület feladata, hogy megkísérelje a fogyasztói jogvita rendezése céljából egyezség létrehozását a felek között, ennek eredménytelensége esetén az ügyben döntést hoz a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében. A békéltető testület a fogyasztó vagy a Szolgáltató kérésére tanácsot ad a fogyasztót megillető jogokkal és a fogyasztót terhelő kötelezettségekkel kapcsolatban.

Online adásvételi vagy online szolgáltatási szerződéssel összefüggő határon átnyúló fogyasztói jogvita esetén az eljárásra kizárólag a fővárosi kereskedelmi és iparkamara mellett működő békéltető testület illetékes.

Szolgáltatót a békéltető testületi eljárásban együttműködési kötelezettség terheli. Ennek keretében köteles a válasziratát megküldeni a békéltető testület számára és a meghallgatáson egyezség létrehozatalára feljogosított személy részvételét biztosítani. Amennyiben a vállalkozás székhelye vagy telephelye nem a területileg illetékes békéltető testületet működtető kamara szerinti megyébe van bejegyezve, a vállalkozás együttműködési kötelezettsége a fogyasztó igényének megfelelő írásbeli egyezségkötés lehetőségének felajánlására terjed ki.

Békéltető testületek elérhetőségei

 



  • Bács-Kiskun Megyei Békéltető Testület
    Címe: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4.
    Telefonszáma: (76) 501-525, (76) 501-500
    Fax száma: (76) 501-538
    Név: Mátyus Mariann
    E-mail cím: bkmkik@mail.datanet.hu;

**********************************************

  • Baranya Megyei Békéltető Testület
    Címe: 7625 Pécs, Majorossy Imre u. 36.
    Levelezési címe: 7602 Pécs, Pf. 109.
    Telefonszáma: (72) 507-154
    Fax száma: (72) 507-152
    Név: Dr. Bodnár József
    E-mail cím: bekelteto@pbkik.hu;

**********************************************

  • Békés Megyei Békéltető Testület
    Címe: 5601 Békéscsaba, Penza ltp. 5.
    Telefonszáma: (66) 324-976, 446-354, 451-775
    Fax száma: (66) 324-976
    Név: Dr. Bagdi László
    E-mail cím: bmkik@bmkik.hu;


**********************************************

  • Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Békéltető Testület
    Címe: 3525 Miskolc, Szentpáli u. 1.
    Telefonszáma: (46) 501-091, 501-870
    Fax száma: (46) 501-099
    Név: Dr. Tulipán Péter
    E-mail cím: kalna.zsuzsa@bokik.hu;

***********************************************

  • Budapesti Békéltető Testület
    Címe: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99.
    Telefonszáma: (1) 488-2131
    Fax száma: (1) 488-2186
    Név: Dr. Baranovszky György
    E-mail cím: bekelteto.testulet@bkik.hu;


***********************************************

  • Csongrád Megyei Békéltető Testület
    Címe: 6721 Szeged, Párizsi krt. 8-12.
    Telefonszáma: (62) 554-250/118 mellék
    Fax száma: (62) 426-149
    Név: Dékány László, Jerney Zoltán
    E-mail cím: bekelteto.testulet@csmkik.hu;


************************************************

  • Fejér Megyei Békéltető Testület
    Címe: 8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4-6.
    Telefonszáma: (22) 510-310
    Fax száma: (22) 510-312
    Név: Kirst László
    E-mail cím: fmkik@fmkik.hu;


************************************************

  • Győr-Moson-Sopron Megyei Békéltető Testület
    Címe: 9021 Győr, Szent István út 10/a.
    Telefonszáma: (96) 520-202; 520-217
    Fax száma: (96) 520-218
    Név: Horváth László
    E-mail cím: bekeltetotestulet@gymskik.hu;

************************************************

  • Hajdú-Bihar Megyei Békéltető Testület
    Címe: 4025 Debrecen, Petőfi tér 10.
    Telefonszáma: (52) 500-749
    Fax száma: (52) 500-720
    Név: Dr. Hajnal Zsolt
    E-mail cím: info@hbkik.hu;

************************************************

  • Heves Megyei Békéltető Testület
    Címe: 3300 Eger, Faiskola út 15.
    Levelezési címe: 3301 Eger, Pf. 440.
    Telefonszáma: (36) 416-660/105 mellék
    Fax száma: (36) 323-615
    Név: Pintérné Dobó Tünde
    E-mail cím: tunde@hkik.hu;


************************************************

  • Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Békéltető Testület
    Címe: 5000 Szolnok, Verseghy park 8.
    Telefonszáma: (56) 510-610
    Fax száma: (56) 370-005
    Név: Dr. Lajkóné dr. Vígh Judit
    E-mail cím: kamara@jnszmkik.hu;


************************************************

  • Komárom-Esztergom Megyei Békéltető Testület
    Címe: 2800 Tatabánya, Fő tér 36.
    Telefonszáma: (34) 513-010
    Fax száma: (34) 316-259
    Név: Dr. Rozsnyói György
    E-mail cím: kemkik@kemkik.hu;

*************************************************

  • Nógrád Megyei Békéltető Testület
    Címe: 3100 Salgótarján, Alkotmány út 9/a
    Telefonszám: (32) 520-860
    Fax száma: (32) 520-862
    Név: Dr. Pongó Erik
    E-mail cím: nkik@nkik.hu;

*************************************************

  • Pest Megyei Békéltető Testület
    Címe: 1119 Budapest, Etele út 59-61. 2. em. 240.
    Telefonszáma: (1)-269-0703
    Fax száma: (1)-269-0703
    Név: dr. Csanádi Károly
    E-mail cím: 
    pmbekelteto@pmkik.hu
    Honlap cím:
     www.panaszrendezes.hu

*************************************************

  • Somogy Megyei Békéltető Testület
    Címe: 7400 Kaposvár, Anna utca 6.
    Telefonszáma: (82) 501-000
    Fax száma: (82) 501-046
    Név: Dr. Novák Ferenc
    E-mail cím: 
    skik@skik.hu;

*************************************************

  • Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Békéltető Testület
    Címe: 4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 2.
    Telefonszáma: (42) 311-544, (42) 420-180
    Fax száma: (42) 311-750
    Név: Görömbeiné dr. Balmaz Katalin
    E-mail cím: 
    bekelteto@szabkam.hu;


*************************************************

  • Tolna Megyei Békéltető Testület
    Címe: 7100 Szekszárd, Arany J. u. 23-25.
    Telefonszáma: (74) 411-661
    Fax száma: (74) 411-456
    Név: Mátyás Tibor
    E-mail cím:
     kamara@tmkik.hu;


*************************************************

  • Vas Megyei Békéltető Testület
    Címe: 9700 Szombathely, Honvéd tér 2.
    Telefonszáma: (94) 312-356
    Fax száma: (94) 316-936
    Név: Dr. Kövesdi Zoltán
    E-mail cím: 
    pergel.bea@vmkik.hu

*************************************************

  • Veszprém Megyei Békéltető Testület
    Cím: 8200 Veszprém, Radnóti tér 1.
    Telefonszáma: 88/429-008, vagy 88/814-111 (VKIK)
    Fax száma: 88/412-150 (VKIK fax száma)
    Név: dr. Vasvári Csaba elnök ( munkanapokon hívható 08:00-13:00 óráig: 06/30/608-0270-es mobilon)
    Fogadóóra: kedden 08:00 – 13:00, ekkor közvetlenül hívható telefonszám: 88/814-121
    E-mail cím: 
    info@bekeltetesveszprem.hu
    web: 
    www.bekeltetesveszprem.hu


*************************************************

  • Zala Megyei Békéltető Testület
    Címe: 8900 Zalaegerszeg, Petőfi utca 24.
    Telefonszáma: (92) 550-513
    Fax száma: (92) 550-525
    Név: dr. Koczka Csaba
    E-mail cím: 
    zmbekelteto@zmkik.hu



Egyéb

ÁSZF, árak módosítása

A Szolgáltató jelen ÁSZF-et, a honlapon forgalmazott termékek árait és egyéb feltüntetett árakat nem visszamenőleges hatállyal bármikor módosíthatja, a módosítás az ÁSZF tekintetében a honlapon történő közzétételt követő napon lép életbe, míg az árak tekintetében a honlapon történő közzétételt követően és csak az életbe lépést követő tranzakciókra érvényes.

Technikai korlátok

A honlapon történő vásárlás feltételezi a Felhasználó részéről az Internet lehetőségeinek és korlátainak ismeretét és elfogadását, különös tekintettel a technikai teljesítményekre és a felmerülő hibákra. A Szolgáltatót nem terheli felelősség, ha bármilyen működési hiba észlelhető az internetes hálózatban, ami megakadályozza a honlap működését és a vásárlást.

Adatvédelmi szabályzat

A Szolgáltató a Felhasználó által megadott az adatokat csak az előre meghatározott céllal összefüggésben

használja fel, azaz kizárólag a szerződés teljesítésével kapcsolatosan.

 

 

Európai panaszkezelés

 

Az 524/2013/EU rendelet 14. cikke az alábbiakat írja elő:

Az Unióban letelepedett, online adásvételi vagy szolgáltatási szerződésekben érintett kereskedőknek, valamint az Unióban letelepedett online piacoknak a következő linken is panasszal élhet:

https://webgate.ec.europa.eu/odr/main/?event=main.home.show&lng=HU

vagy

Nemzeti kapcsolattartó pont: Magyarország

E-mail: onlinevita@bkik.hu

Krisztina körút 99.

H-1016 Budapest

Jogszabályi környezet

A jogszabályok elérhetőek a www.njt.hu linken.

Adatkezelési tájékoztató
Adatvédelem

Az Értékesítő, mint a regisztrált felhasználók adatainak felelős kezelője, mindent elkövet annak érdekében, hogy a rendelkezésre bocsátott adatok kezelésénél, annak minden fázisában megfeleljen a jogszabályoknak.

A személyes adatok megszerzése és feldolgozása során különös gondot fordít az 1992. évi LXIII.tv. ,  Adatvédelmi Törvény vonatkozó rendelkezéseinek betartására.
Az Értékesítő fenntartja a jogot, hogy üzletszabályzatát bármikor megváltoztassa.
A reisztrált partnerek (vevők) ,adataikat bármikor megtekinthetik, indokolt esetben módosíthatják.
A jelen üzletszabályzat a vásárlással létrejövő szerződés fontos szabályait tartalmazza. Az itt nem szabályozott kérdésekben a Felek a polgári törvénykönyv és a távollévők között kötött szerződésekről szóló rendelet ide vonatkozó rendelkezéseit tekintik irányadónak.

 

Adatkezelés

a személyes adatokon vagy adatállományokon automatizált vagy nem

automatizált módon végzett bármely művelet vagy műveletek összessége, így a gyűjtés,

rögzítés, rendszerezés, tagolás, tárolás, átalakítás vagy megváltoztatás, lekérdezés,

betekintés, felhasználás, közlés továbbítás, terjesztés vagy egyéb módon történő

hozzáférhetővé tétel útján, összehangolás vagy összekapcsolás, korlátozás, törlés,

illetve megsemmisítés;

 

A Fractal Colors Kft. (a továbbiakban: Értékesítő) a www.fractalcolors.com weboldal (a továbbiakban: Honlap) üzemeltetése során a Honlapra látogatók és a Honlapon vásárlók (a továbbiakban Érintett) adatait kezeli.

Az adatok kezelésével összefüggésben az Értékesítő, ezúton tájékoztatja az Érintetteket a Honlapon, általa kezelt személyes adatokról, a személyes adatok kezelése körében követett elveiről és gyakorlatáról, valamint az érintettek jogai gyakorlásának módjáról és lehetőségeiről.

Az Érintett a Honlap használatával elfogadja az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat, és hozzájárul az alábbiakban meghatározott adatkezelésekhez.

Az Értékesítő az adatvédelmi elveinek kialakításakor különös tekintettel vette figyelembe az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvényt, az 1998. évi VI. törvényt,  illetőleg az Európai adatvédelmi törvény (GDPR) rendelkezéseit, az egyének védelméről, a személyes adatok gépi feldolgozása során.

Jelen Adatkezelési tájékoztató az Általános szerződési feltételek elválaszthatatlan részét képezi.

1.) Adatkezelés célja

Az Értékesítő adatkezelésének célja a Honlap látogatóinak azonosítása, a Honlapon keresztül elérhető szolgáltatások igénybevétele során; a megrendelések teljesítése, házhoz szállítása, a megrendelés teljesítés megfelelőségének dokumentálása, ellenőrzése, valamint adott esetben a számlázás lehetővé tétele és a létrejött szerződések bizonyítása.

Az automatikusan rögzítésre kerülő adatok célja statisztikakészítés, és a megrendelt termékek sikeres eladása, kiszállítása, adott célországba érkezése.

Az Értékesítő, a neki megadott személyes illetve céges-vállakozói adatokat a jelen Adatkezelési tájékoztatóban meghatározott céloktól eltérő célokra nem használja, illetve használhatja fel. Személyes adatok harmadik személynek vagy hatóságok számára történő kiadása - hacsak törvény ettől eltérően nem rendelkezik kötelező erővel - az Érintett előzetes, kifejezett hozzájárulása esetén lehetséges.

Minden olyan esetben, ha a szolgáltatott adatokat az Értékesítő az eredeti adatfelvétel céljától eltérő célra kívánja felhasználni, erről az Érintettet tájékoztatja, és ehhez előzetes, kifejezett hozzájárulását megszerzi, illetőleg lehetőséget biztosít számára, hogy a felhasználást megtiltsa.

2.) Adatkezelés jogalapja

Az Értékesítő általi adatkezelésekre az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Info.tv.) 5. § (1) bekezdés a) pontja szerint az Érintett önkéntes hozzájárulása alapján, valamint az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény 13/A. §-a, számlázás tekintetében pedig a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 169. § (2) bekezdése alapján kerül sor.

Az Értékesítő a neki megadott személyes adatokat nem ellenőrzi. A megadott adatok megfelelőségéért kizárólag az azt megadó személy, Érintett, szerződő felel. Bármely Érintett email címének megadásakor egyben felelősséget vállal azért, hogy a megadott email címről kizárólag ő vesz igénybe szolgáltatást. E felelősségvállalásra tekintettel egy megadott email címen történt belépésekkel összefüggő mindennemű felelősség kizárólag azt az Érintettet terheli, aki az email címet regisztrálta.

3.) Az Értékesítő mint adatkezelő adatai

Név: Fractal Colors Kft
Székhely és levelezési cím: 2141.Csömör.Erkel Ferenc utca 26/A/1
Adószám:23351534-2-13
Telefonszám:+36302905954
Email cím:info@fractalcolors.com

4.) Az adatkezelés időtartama

A regisztráció során kötelezően megadott személyes illetve céges-vállakozói adatok kezelése a regisztrációval kezdődik és annak törléséig tart. Nem kötelező adatok esetén az adatkezelés az adat megadásának időpontjától a kérdéses adat törléséig tart. A regisztráció törlésére bármikor, a törlési kérelem elküldését követően kerülhet sor. Ez esetben az adatok törlésének határideje a kérelem beérkezését követ 5 munkanap. A naplózott adatokat a rendszer - az utolsó látogatás dátumának kivételével, amelyet automatikusan felülír - a naplózás időpontjától számított 6 hónapig tárolja.

Fenti rendelkezések nem érintik a jogszabályban (pl. számviteli jogszabályokban) meghatározott megőrzési kötelezettségek teljesítését, valamint a Honlapon történő regisztráció során vagy egyéb módon adott további hozzájárulások alapján történő adatkezeléseket.

Vásárlás esetén a számlázási adatok a jogszabály alapján min. 8 évig megőrzésre kerülnek.

5.) A kezelt személyes adatok köre

Regisztrációs adatok: A regisztráció során az Érintettnek kötelezően meg kell adnia alábbi adatokat:

név, email cím, jelszó, cégnév, cég székhelye, szállítási cím, adószám, európai adószám, EU tagállamon kívül:vállalkozás azonosító száma.

Technikai adatok: Az Érintett bejelentkező számítógépének azon adatai, melyek a szolgáltatás igénybe vétele során generálódnak és melyeket az Értékesítő rendszere a technikai folyamatok automatikus eredményeként rögzít. Ezek különösen a látogatás dátuma és időpontja, az Érintett számítógépének IP címe, böngészőjének típusa, a megtekintett és az előzőleg látogatott weboldal címe.

Az automatikusan rögzítésre kerülő adatokat a rendszer az Érintett külön nyilatkozata vagy cselekménye nélkül a belépéskor, illetve kilépéskor automatikusan naplózza. Ezen adatok egyéb személyes felhasználói adatokkal - törvény által kötelezővé tett esetek kivételével - össze nem kapcsolhatók. Az adatokhoz kizárólag az Értékesítő fér hozzá.

Az Értékesítő rendszere az Érintettek aktivitásáról adatokat gyűjthet, melyek nem kapcsolhatóak össze az Érintett által a regisztrációkor megadott egyéb adatokkal, sem más honlapok vagy szolgáltatások igénybevételekor keletkező adatokkal.

A Honlap html kódja az Értékesítő független, külső szerverről érkező és külső szerverre mutató hivatkozásokat tartalmazhat. E hivatkozások szolgáltatói az ő szerverükre történő közvetlen kapcsolódás miatt felhasználói adatokat képesek gyűjteni.

Külső szerverek segítik a Honlap látogatottsági és egyéb webanalitikai adatainak független mérését és auditálását (Google Analytics). A mérési adatok kezeléséről az adatkezelők tudnak részletes felvilágosítást nyújtani az Érintett részére. Elérhetőségük: www.google.com/analytics/

Cookie: A Honlap látogatóinak számítógépét a rendszer egy ún. cookie-val azonosítja. Ahhoz, hogy az Értékesítő Honlapján minden tartalom megtekinthető legyen, az Érintett részéről cookie-k engedélyezésére van szükség. Ennek megfelelően a Honlap egyes részeinek letöltésekor cookie-k kerülnek elhelyezésre az Érintett számítógépén, melyek a Honlap egyes funkcióinak működéséhez szükségesek. A cookie-k olyan kisméretű szövegfájlok, melyeket a számítógép és a böngésző elment. Ennek megtörténtéről az Érintett az Értékesítő nem kap további értesítést.

A fenti információkat az Értékesítő a Honlap technikai üzemeltetése érdekében, célzott hírlevél illetve e-mail küldésére. valamint statisztikai célokra használja fel.

A legtöbb böngésző menüsorában található "Segítség" funkció, tájékoztatást nyújt arra vonatkozóan, hogy a böngészőben

hogyan lehet letiltani a cookie-kat,
hogyan fogadjon el új cookie-kat, vagy
hogyan adjon utasítást böngészőjének arra, hogy új cookie-t állítson be, vagy hogyan kapcsoljon ki egyéb cookie-kat.

A Honlapon használt cookie-k nem okoznak kárt az Érintett számítógépében és nem tartalmaznak vírust.

6.) Az adatokat megismerő személyek köre, adattovábbítás, adatfeldolgozás

Az adatokat elsődlegesen az Értékesítő illetve az Értékesítő belső munkatársai jogosultak megismerni, azonban azokat nem teszik közzé, harmadik személy(ek) részére nem adják át.

A megrendelések teljesítése, kiszállítása körében az Értékesítő adatfeldolgozót (pl. könyvelő) vehet igénybe. Az Értékesítő az ilyen külső szereplők adatkezelési gyakorlatáért nem felelős.

Adatfeldolgozók megnevezése:

Szállítás, csomagkézbesítés:

 

Név: GLS General Logistics Systems Hungary Csomag-Logisztikai Kft.

Tevékenység : 5320. Egyéb postai, futárpostai tevékenység

Telefon:+36 1 802 0265,, E-mail: info@gls-hungary.com

 

Név: FedEx Express Hungary Kft

Cím: 2220 Vecsés, Lőrinci út 59. C. ép. 5

Tevékenység : 5320. Egyéb postai, futárpostai tevékenység

Telefon:+36 68 0 980 980, E-mail: info.bud.hu@fedex.com

 

Név: TNT Express Hungary Kft.

Tevékenység : 5320. Egyéb postai, futárpostai tevékenység

1185 Budapest II. Logisztikai központ - Irodaépület, BUD Nemzetközi Repülőtér 283. épület

Telefon: +36 1 885 4584, Email: HU.TNTexpress@tnt.com

 

Tárhely szolgáltató adatai:

Név:Silihost Kft. Székhely:2800.Tatabánya. Boróka utca 7., Telefon: +36-1-7884060

Webshop, Weboldal:

Név:Unas Online Kft, Székhely: 9400.Sopron. Major köz 2. I/15 , Telefon:+3699-200-200, unas@unas.hu

 

A fentieken túl az Érintettre vonatkozó személyes adatok továbbítására kizárólag törvényben kötelezően meghatározott esetben, illetve az Érintett hozzájárulása alapján kerülhet sor.

7.) Érintett jogai és jogérvényesítési lehetőségek
  1. Tájékoztatáshoz való jog

Az Érintett bármikor jogosult tájékoztatást kérni az Értékesítő által kezelt, rá vonatkozó személyes adatokról, továbbá - a regisztráció során megadott email cím kivételével - bármikor módosíthatja azokat a Honlapon saját fiókjában, vagy törölheti regisztrációját.

Az Értékesítő az Érintett kérésére tájékoztatást ad a rá vonatkozó, általa kezelt adatokról, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, továbbá arról, hogy kik és milyen célból kapják vagy kapták meg adatait. Az Értékesítő a kérelem benyújtásától számított 5 napon belül írásban adja meg a kért tájékoztatást.

Az Érintett bármely, az adatkezeléssel kapcsolatos kérdéssel, illetve észrevétellel az Értékesítő munkatársához fordulhat az alább megjelölt elérhetőségeken keresztül.

Érintett kérheti adatainak törlését, helyesbítését, zárolását

Az Érintett bármikor jogosult a helytelenül rögzített adatainak helyesbítését vagy azok törlését kérni az alább megjelölt elérhetőségek valamelyikén. Az Értékesítő a kérelem beérkezésétől számított 5 munkanapon belül törli az adatokat, ez esetben azok nem lesznek újra helyreállíthatók. A törlés nem vonatkozik a jogszabály (pl. számviteli szabályozás) alapján szükséges adatkezelésekre, azokat az Értékesítő a szükséges időtartamig megőrzi.

Az Érintett kérheti továbbá, adatainak zárolását. Az Értékesítő zárolja a személyes adatot, ha az érintett ezt kéri, vagy ha a rendelkezésére álló információk alapján feltételezhető, hogy a törlés sértené az Érintett jogos érdekeit. Az így zárolt személyes adat kizárólag addig kezelhető, ameddig fennáll az adatkezelési cél, amely a személyes adat törlését kizárta.

A helyesbítésről, a zárolásról és a törlésről az Érintettet, továbbá mindazokat értesíteni kell, akiknek korábban az adatot adatkezelés céljára továbbították. Az értesítés mellőzhető, ha ez az adatkezelés céljára való tekintettel az Érintett jogos érdekét nem sérti.

Ha a személyes adat a valóságnak nem felel meg, és a valóságnak megfelelő személyes adat az adatkezelő rendelkezésére áll, a személyes adatot az adatkezelő helyesbíti.

A személyes adatot törölni kell, ha (a) kezelése jogellenes; (b) az érintett a megfelelő módon kéri; (c) az hiányos vagy téves - és ez az állapot jogszerűen nem orvosolható -, feltéve, hogy a törlést törvény nem zárja ki; (d) az adatkezelés célja megszűnt, vagy az adatok tárolásának törvényben meghatározott határideje lejárt; (e) azt a bíróság vagy a NAIH elrendelte.

Törlés helyett az adatkezelő zárolja a személyes adatot, ha az érintett ezt kéri, vagy ha a rendelkezésére álló információk alapján feltételezhető, hogy a törlés sértené az érintett jogos érdekeit. Az így zárolt személyes adat kizárólag addig kezelhető, ameddig fennáll az az adatkezelési cél, amely a személyes adat törlését kizárta.

Az adatkezelő megjelöli az általa kezelt személyes adatot, ha az érintett vitatja annak helyességét vagy pontosságát, de a vitatott személyes adat helytelensége vagy pontatlansága nem állapítható meg egyértelműen.

Ha az adatkezelő az érintett helyesbítés, zárolás vagy törlés iránti kérelmét nem teljesíti, a kérelem kézhezvételét követő 25 napon belül írásban vagy az érintett hozzájárulásával elektronikus úton közli a helyesbítés, zárolás vagy törlés iránti kérelem elutasításának ténybeli és jogi indokait. A Felhasználó a jelen Adatkezelési tájékoztató elfogadásával kifejezetten hozzájárul az elektronikus kapcsolattartáshoz e tekintetben is. A helyesbítés, törlés vagy zárolás iránti kérelem elutasítása esetén az adatkezelő tájékoztatja az érintettet a bírósági jogorvoslat, továbbá a Hatósághoz fordulás lehetőségéről (a lenti Jogorvoslat pontnak megfelelően).

Érintett tiltakozhat személyes adatainak kezelése ellen

Az Érintett tiltakozhat személyes adatának kezelése ellen. Az Értékesítő a tiltakozást a kérelem benyújtásától számított legrövidebb időn belül, de legfeljebb 5 nap alatt megvizsgálja, annak megalapozottsága kérdésében döntést hoz, és döntéséről a kérelmezőt írásban tájékoztatja.

Az Érintett a jogait az alábbi elérhetőségeken gyakorolhatja:

Név: Fractal Colors Kft
Székhely és levelezési cím: 2141.Csömör. Erkel Ferenc utca 26/A/1

Telefonszám: +3630-290-5954

Jogorvoslat: Az Érintett az Info. tv., valamint a Polgári Törvénykönyv (2013. évi V. törvény) alapján

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (www.naih.hu (http://www.naih.hu); székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c.; postacím: 1530 Budapest, Pf.: 5., telefon: +36 (1) 391 1400) bejelentéssel bárki vizsgálatot kezdeményezhet arra hivatkozással, hogy személyes adatok kezelésével, illetve a közérdekű adatok vagy a közérdekből nyilvános adatok megismeréséhez fűződő jogok gyakorlásával kapcsolatban jogsérelem következett be, vagy annak közvetlen veszélye fennáll. A Hatóság vizsgálata ingyenes, a vizsgálat költségeit a Hatóság előlegezi és viseli.

Az érintett a jogainak megsértése esetén az adatkezelő ellen bírósághoz fordulhat. A bíróság az ügyben soron kívül jár el. A per elbírálása a törvényszék hatáskörébe tartozik. A per – az érintett választása szerint – az érintett lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti törvényszék előtt is megindítható. Az adatkezelő az érintett adatainak jogellenes kezelésével vagy az adatbiztonság követelményeinek megszegésével másnak okozott kárt köteles megtéríteni. Az érintettel szemben az adatkezelő felel az adatfeldolgozó által okozott kárért is. Az adatkezelő mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt az adatkezelés körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő. Nem kell megtéríteni a kárt annyiban, amennyiben az a károsult szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartásából származott. Ha az adatkezelő az érintett adatainak jogellenes kezelésével vagy az adatbiztonság követelményeinek megszegésével az érintett személyiségi jogát megsérti, az érintett az adatkezelőtől sérelemdíjat követelhet.

8.) Email címek felhasználása

Az Értékesítő kiemelt figyelmet fordít az általa kezelt elektronikus levélcímek felhasználásnak jogszerűségére, így azokat csak az alábbiakban meghatározott módon használja fel (tájékoztató vagy reklám) email küldésére.

Az email címek kezelése elsősorban az Érintett azonosítását, a megrendelések teljesítése, szolgáltatások igénybe vétele során a kapcsolattartást szolgálja, így elsősorban ennek érdekében kerül sor email küldésére.

9.) Hírlevél

Az Értékesítő lehetővé teszi az Érintett számára, hogy feliratkozzon a hírlevélre. A hírlevél direkt marketing elemekkel rendelkezik és reklámot tartalmaz. Az Értékesítő a hírlevél igénybevétele során az Érintett által megadott adatokat kezeli.

Az Érintett korlátozás és indokolás nélkül, bármikor, ingyenesen leiratkozhat a hírlevelek küldéséről. Ezt megteheti levélben, emailben, a hírlevelek alján található "Leiratkozás" linkre történő kattintással illetve a Honlapon keresztül ahol az Érintettnek az erre szolgáló felületen meg kell adnia az email címét illetve a nevét, majd a "Leiratkozás" linkre kattintania. Ebben az esetben az Értékesítő minden - a hírlevelek küldéséhez szükséges - személyes adatát törli nyilvántartásából és további hírleveleivel, ajánlataival nem keresi meg az Érintettet. A regisztráció során megadott elektronikus levélcímekre hirdetést vagy reklámot (hírlevél) tartalmazó leveleket az Értékesítő csak az Érintett kifejezett hozzájárulásával, a jogszabályi előírásoknak megfelelő esetekben és módon küld.

10.) Adatbiztonság

Az Értékesítő kötelezi magát, hogy gondoskodik az adatok biztonságáról, megteszi továbbá azokat a technikai intézkedéseket, amelyek biztosítják, hogy a felvett, tárolt, illetve kezelt adatok védettek legyenek, illetőleg mindent megtesz annak érdekében, hogy megakadályozza azok megsemmisülését, jogosulatlan felhasználását és jogosulatlan megváltoztatását. Kötelezi magát arra is, hogy minden olyan harmadik felet, akiknek az adatokat esetlegesen továbbítja vagy átadja, ugyancsak felhívja ez irányú kötelezettségeinek teljesítésére.

11.) Egyéb rendelkezések

Az Értékesítő fenntartja a jogot, hogy jelen Adatkezelési tájékoztatót az Érintettek előzetes értesítése mellett egyoldalúan módosítsa a mindenkori adatvédelmi törvényeknek megfelelően.

 A módosítás hatályba lépését követően az Érintett a Honlap használatával ráutaló magatartással elfogadja a módosított Adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat.

Vásárlási tudnivalók
Több darab kosárba helyezése

Ha egyszerre több darabot szeretnél egyszerűen a kosárba helyezni, a termékek alatti gyorsnézet gomb által felugró ablakban tudod megtenni.